Kicsit nehéz dolgom van ezzel a bejegyzéssel, ezért is húzodott el ilyen sokáig a megírása. Nem gépelni nehéz, hanem összefoglalni viszonylag röviden, hogy milyen is volt ez a három nap.
Más szempontból elég könnyű: qrva jó 🙂 És persze kemény. Főleg a Grad 🙂
Fogytam 5 kilót 3 nap alatt, eltűnt egy kevés bőrfelület a tenyeremről, de alighanem életem egyik legélvezetesebb hétvégéjén vagyok túl. Teljesen más lett a mozgásom, Nej mikor tegnap 10-re hazaestem, meg is jegyezte, hogy mintha nőttem is volna 🙂
Hihetetlen sok információt kaptunk, a Grad workout kemény fajta volt, a vizsgákon szétizgultam magam, de nagyon (nagyon) megérte.
És ezúton szeretném megköszönni a sok telefont, smst, kommentet, szurkolást, köszönet az összes instruktornak, aki segített (külön hála Misinek a sok dorgálásért :)), Péternek és a staffnak a szervezést, legkedvesebb Team Leaderemnek, Gabinak a jogos dorgálásokat és azt is, hogy kb fél év nyavaja után a balkéz problémámat kb.5 másodperc alatt helyrehozta egy egyszerű mozgásjavítással. Természetesen ne feledjük Jucit sem, aki a megtépázott tenyeremet minden reggel helyre tette mindenféle tapasz szerkezetekkel.
Külön köszönet Esztinek, a Világ Legjobb Aspiránstársának, aki mostmár RKC-társ :), és maximálisan hatalmasan óriási kifejezhetetlen hála a Manyinak az elmúlt 1 év megszámlálhatatlan sok segítségéért. Nem is lehet ezt mind meghálálni, komolyan.
És persze a családnak, akik támogattak meg tűrték, ahogy a lakás különböző pontjain sziszegtem este, reggel, vagy amikor rámjött.
És akkor most figyeljük meg, milyen kis képet szúrtam ide oldalra, mert megtehetem 🙂 –>
Csókolok mindenkit,
Farkas Gábor, RKC Instruktor
és persze GO TEAM KATSCHTHALER! 🙂
2010 08 09 at 17:55
Jaj, hát először is… ELSŐ!!!! 😀
Másodszor, hatalmas gratula, bár már tegnap megelőlegeztem neked az RKC utónévtagjelzőragot.
2010 08 09 at 17:59
Gratulálok Gábor !!! Megleptél volna, ha nem …. 🙂
2010 08 09 at 19:07
Már gratuláltam ,de megteszem újra: GRATULÁLOK!!! 😀
2010 08 09 at 19:08
Adrival gratulálunk! Nagyon szép munka volt!
2010 08 09 at 19:13
Amúgy ki csinálta ezt a remek fotót ?:-D 😀
2010 08 09 at 19:31
Jajistenem, annyira örülök, mingyá sírok is!!!
Gratula! Most is, itt is, mégegyszer és sokadszor!
2010 08 09 at 20:16
A rendszeresség gyümölcse: lehet majszolni! Gratulálok!
2010 08 09 at 20:35
Gábor! Csípő! 😀
Gratulálok Kolléga!
2010 08 09 at 21:11
Szia Gábor RKC!
Gratulálok és irígykedem, de majd jövőre követlek :-).
Üdv
Tamás
2010 08 09 at 21:14
Kolléga!
Gratuláció! 🙂
2010 08 10 at 01:52
Te Gábor, gratuláltam már vajon ??????????????? 😀 😀
na akkor GRANULÁTUM !
pontosan úgy van,hogy
EARNED.NEVER GIVEN. 🙂
2010 08 10 at 07:05
Na végre, már vártam a beszámolót! 😉 Nagy gratula szomszédvárosi RKC 😉
Oh, hogy a Juci ott volt mint first aid-es…úgy könnyű :DD
Na, mikor is lesz a Zedzés Egerszegen? Mint mondottam vala, vmelyik péntek délutáni mozgáson szívesen részt kívánnék venni, amíg friss RKC-s élményeid vannak 😉
Kanizsai vonalon, ha kell segítség akkor jelezni bitte. Bár én messzebb vagyok a városomtól, mint te ;-)…
2010 08 10 at 07:20
hova tűnt a kommentem???????????? :-((((((((((((
2010 08 10 at 08:57
Na akkor egyben: Köszi mindenkinek!
Imike: tenksz, a megelőlegezett bizalmat is 🙂
Bazsi, Ricsi & Adri, Misi, Tamás, Anti, Sanyi, Juci: köszönöm, valamennyire mindenkinek volt benne egy kis szerepe 🙂
Viktor: nem tudom, ki volt a fotós, de a kezünket olyan szépen lehagyta… 🙂 De köszi!
MáT: Köszi, kereslek mindenképp!
Manyi: ott van az ni! Neked meg úgyse tudom eléggé megköszönni…
2010 08 10 at 11:17
Na, hogy gratulálok én is így utólag! (nagyon.)
2010 08 10 at 18:17
Drakulálok!
2010 08 11 at 08:42
Gratulálok még egyszer vazze! Tényleg go Team Ketschthaler és Power To Us!
2010 08 11 at 08:43
Természetesen Team Katschthaler. 🙂
2010 08 11 at 17:32
Na végre! Mi munkám volt ebben. A sok ima, meg áldozat a kettlebell oltáron… Gratulálok! Így kellett lennie, sok munkád volt ebben az eredményben.
2010 08 11 at 18:45
Uraim, köszönöm!
Laceenak mégegyszer gratula a Beasthez 🙂
2010 08 12 at 09:00
Én sem tudok jobbat írni a többieknél!Ahogy az
ETK könyv írta:
“Egy férfi jellemét nem az érzelmei intenzitása, hanem azok tartóssága jellemzi!”
A jellemedet méri hogy RKC lettél:
Gratulálok!
2010 08 12 at 10:50
Heló, RKC! Nagy, szívből jövő gratula!
2010 08 12 at 18:08
Köszönöm mindkettőtöknek 🙂