Restart

Na, ekkora szünet se volt még soha két bejegyzés között (PR!)…

Az eltűnés oka merő rosszkedv és írásképtelenség, történt pár nem túl vidám és nem publikus magánéleti dolog, mostanra már valamivel jobb.

Edzésileg ekkora nagy szünet nem volt, egyrészt mert szeretem csinálni, másrészt mert jót tesz lelkileg is, úgyhogy sokszor terápiás céllal mentek a dolgok, semmi extra, csak ami eddig is, gyakorlásképp, szórakoztatóan, sok Primal Charge meg ilyesmi. Volt pár PR (BUP @32 1-1 , TPU @40), ezekről azért megemlékezek 🙂

Ellenben mosttól úgy döntöttem, követem Vincze Gery RKC kollegámat, ne egyedül kelljen szembenéznie a rettenettel :). Tehát RTK-ra fel, teszek egy próbát én is ezzel a programmal.

Eddig két dolog tartott vissza. Egyrészt nehéz (dupla snatch a nyomások előtt, hát izé…nameg a Clean&Jerk 2×32-vel érdekes lesz), másrészt emellé tényleg nem fér be semmi. Végiggondolva arra jutottam, hogy kell-e egyáltalán emellé még más? És mi? A vége az lett, hogy egy az egyben a programot fogom csinálni, az elejétől, a változatos napokon úgyis belefér sokminden, ami egyébként nem, nameg a TPU megy plusszba a létrák mellé, mert azt hiányolnám.

Nagyon kíváncsi vagyok, milyen hatással lesz ez a “sima” snatchekre és az egykezes nyomásra, ezeket külön nem is fogom gyakorolni. A cél erő, erő és erő. Ha jön mellé egy kis izom, én bizisten nem leszek túl szomorú, megadom magam a sorsnak 🙂

Két feltételem volt magam felé: dupla 32-es nyomásból menjen min. 4 (pipa), C&J dupla 32-vel (ez érdekes lesz, 5-öt próbáltam), és főleg az a dupla snatch. Szóval akkor ez három feltétel, na mind1. Ma volt az első nap, legyen a neve könnyű:

SMR, PC, korrekciók

3 kör:

  • Dupla Snatch és Dupla Military Press @16+32kg 1 – valahol el kell kezdeni…
  • Dupla Front Squat létra végén @16+32kg 5
  • TPU 5

Deadlift @16+32kg 2×10 – 2×20 kellett volna, benéztem

Farmer’s Walk @16+32kg 2x40m

AbWheel On Knees 2×5

Erős volt a kísértés, hogy inkább 2×24-el csináljam, úgy a snatch se gond, de ez az asszimmetrikus dolog adja meg a sava-borsát, főleg, hogy az ember tekeredni akar elfele, amit persze nem szabad(na). Agyilag ráhangolódva a dologra a snatch is egész lazán megvolt (csípő, csípő, csípő), bár majd a két 32-es is izgalmas lesz. Pláne 9x.

Nagyon hamar végeztem, kicsit kevésnek is érződött, de hát a könnyű nap legyen is könnyű.

Advertisements

efg névjegye

37 éves apuka, általában vasgolyókat macerál. Céljai vannak. efg bejegyzései

2 responses to “Restart

  • geryman

    Hohó!
    Én is kíváncsi leszek az eredményeidre. Nagyon kemény vagy, nekem kellett változtatnom ( könnyítenem ) 1-2 dolgot. Hajrá 🙂 és ne spórolj a bejegyzésekkel!

    • efg

      Kemény? Hahaha, térjünk erre vissza pár hét múlva, egyelőre a hideg kiráz a 32-32-es C&J-től. Meg a snatchtől is. 🙂
      Lehet, hogy első alkalommal visszaváltok 16-16-ra, aztán mehetek vissza a balettba ugrálni 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: