Megszakítjuk a szünetjelet

Az történt kérem, hogy én pár hete önként és dalolva eltiltottam magam az edzésektől. Szinte. Kezdődött úgy, hogy a jobb karom (ami papíron az erősebb) elkezdett a kevésbé erős lenni, aztán befájdult már 16os nyomástól is, meg ilyesmi, én meg nem azért tanulok évek óta ilyesmiket, hogy ezt csak úgy hagyjam. Két hét majdnem teljes pihenő, sok-sok Primal Charge, célzott FMS és SMR, meg újra elővettem a clubokat is. Utóbbi döbbenetes javulást eredményezett, persze kellettek ehhez a többiek is.

Eredmények: vállmobilitás 1-3 ról (bár inkább volt az 0-3), 3-3, lábemelés szép kövér 3-3, a többivel meg annyira nem foglalkoztam 🙂 Még. Fej (nyaki gerincszakasz) mozgástartománya kb. 10 fokkal jobb, a thorakális szakasz mobilitása ég meg föld. A legviccesebb az egészben, hogy mintha az erő is több lenne, legalábbis minden könnyebb lett, testzsír meg kevesebb.

A héten már azért rendes gyakorlás is volt, lassan a blog is visszatér a régi kerékvágásba.

Vagy egy másikba.

Reklámok

efg névjegye

37 éves apuka, általában vasgolyókat macerál. Céljai vannak. efg bejegyzései

2 responses to “Megszakítjuk a szünetjelet

  • Juci RKC

    Nagyon jó! Szuper!
    Tessék mán elárulni, konkrétan milyen gyakorlatokkal teccett elérni ezt az átütő javulást. Azért kérdezem, mert van 1-2 “vállas” áldozatom, akiknél nem sikerül a megfelelő áttörést elérni, és ilyenkor hasznos lehet néhány gyakorlatias ötlet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: