Supermuscle

Mark Reifkind Master RKC a tavalyi RKC óta különösen nagy kedvencem. Ott és akkor annyi sok trükköt mutatott, mondott a nyomásról úgy általában, hogy ott és akkor rögtön nyomtam is egy rekordot, két nap tömör edzésmunka után, holtfáradtan.

Aztán kijött ez a DVD-je is, Lats: The Super Muscle címmel, úgyhogy az azonos nevű szemináriumon mindenképp ott volt a helyem, pláne, ha Anikó és Juci RKCk szervezik (nekik ezért örök hála).

Ki lehet találni, a latissimus dorsi, a nagy széles hátizom volt a középpontban, az első izom, aminek megtanultam a nevét latinul is (olyan sokkal többet most se tudok :)). Gondolom nem vagyok egyedül, aki megszenvedett vele, hogy mindig munkára bírja, hát még, hogy klienseknél is sikerüljön úgy használni, ahogy kell.

Többek között ezért is jó ilyen szemináriumokra menni, mert az ember tanítani is tanul, Rif mester egyszerűen, érthetően mondja el a dolgokat, egyszer én is szeretnék ilyen Tanító lenni. Volt némi anatómia, remek rávezető gyakorlatok, nyújtás, rendesen éreztem is, amit kell, bár azért mostanában ez edzéseken is megvan.

Rif mester már kb. 40 éve edzősködik, többet felejtett már, mint amit legtöbbünk tud és emellett egy emberileg is közvetlen, nyitott és érdeklődő valaki, komolyan el tudtam volna még hallgatni pár órát egyéb témákban is.

Nem mellesleg ismét összefuthattam sok remek elvtárssal, úgyhogy a hangulat adott volt.

Most azért remélem, hogy jövőre is jönnek Reifkindek, ha már úgyis becéloztam ezt az RKC 2 dolgot.

Egyszer talán lesznek képek is, Jucinál mindenesetre már van egy 🙂

Advertisements

efg névjegye

37 éves apuka, általában vasgolyókat macerál. Céljai vannak. efg bejegyzései

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: