Esettanulmány

Melynek alanya; én, célja, hogy más ne járjon így 🙂

Tegnap a hajnali órákban (mondtam, hogy megvisel engem az ilyen óratekergetés) megejtettük a várva várt FMS mérést Anikónál, ő mért, én csináltam amit kellett, aztán a végén a pontok összeszámolásakor (nem volt nehéz) ki is szaladt a számon egy húb+.

A végső pontszámokat szerénységi (hah) és hiúsági (heh) okokból nem árulom el, mondjuk úgy, hogy ennyi sok rengeteg ponttal klienst én golyó közelébe nem engedek, de még az ágyban fekvést is csak pontos, meghatározott rend szerint engedélyezném. Van itt kérem minden pontszámfajtából minden, igen, 0 is, merthát az a váll csak nem engedi, hogy egy fájdalommentes TS tesztet lenyomjon az ember. De ez még hagyján, nagy meglepetésre (NOT) csodálatos asszimmetria is kialakult.

A fő probléma természetesen a hírös nevezetes ASLR (Active Straight Leg Raise – aktív nyújtott lábemelés), melynek eredménye – vagy eredménytelensége – viszi magával a többit is. Nevezetesen ez 2 (bal) – 1 (jobb) lett. Tehát csípőmobilitási probléma van (elsősorban).

Nadevajon, hogy is alakulhat ki egy ilyen szép sunyiban? Rövid elbeszélő történetünk következik:

Történt vala tavaly április környékén, hogy hősünk kerti munkák végzésének okán bakkancsot húzott. Eme bakkancsszerkezet estére csodásan feltörte az alany jobb talpán a nagylábujjnál lévő talppárnát, okozván ezzel vízhólyagot, majd fájdalmas tyúkszem szerű jelenséget. Aztán heves kezelgetések következtében ez elmúlt.

Viszont amíg volt, a zember – fájdalom okán – nem terhelte azt a területet, szépen a külső talpélre helyzve a testsúlyt járáskor. Párezer lépés – pár nap – és már meg is volt a vadiúj (rossz) járásminta. A többi ügyesen kiszámítható, mivel járni viszont kell, a boka kifelé billen, térd kicsit rásegít, a csípő meg még jobban. A csípő megváltozott helyzete ügyesen eltekeri a felette álló részt, főleg, hogy a fejet továbbra is helyén próbálja tartani. Szépen végigkövethető az egész történet a teljes mozgásláncon.

A történet külön szépsége, hogy ez az időszak RKC felkészülésről szólt, a kialakult probléma szinte észrevétlen maradt, az edzések folytatódtak. Így sikerült jól edzett diszfunkciót elérni, néha be-bejelző bal vállal. Egész addig tolerálható is volt a dolog, míg nagyobb súlyok nem kerültek a képbe, főleg nyomásilag. Egy eltekeredett daruval nem a legjobb ötlet nagy súlyokat emelgetni…

Szóval ez van, tanulságok is le vannak vonva, korrekciókból most a fő hangsúly az ASLRen egy szimmetrikus 2-es (minimum) elérése, sejtésem – és reményeim – szerint automatikusan a többi is javulni fog, de majd meglátjuk. Természetesen kaptam sereg korrekciós gyakorlatot, klasszik efemesest is, meg TRX segédletes-beszaratóst is, ami a szegényembertéerikszével otthon is gyakorolható, ezeket napjában kétszer elvégzem.

Edzésileg meg a fej fölötti munka természetesen hanyagolva. Igazából a többi is.

Jellemző a hatékonyságra, hogy estére már jelentős javulás volt tesztileg is, meg mindkét váll jobban is érzi magát. Szóval jó lesz ez tutira.

Hangulatilag el is kenődhetnék kicsit, de minek, ez az eredmény annyira szar, hogy az már vicces, akkor meg már inkább röhögök. Különben is, a dolgokhoz való viszonyulást az ember megválaszthatja. Azért teszek ide egy hangulatleíró zenét, mert az jó:

Reklámok

efg névjegye

37 éves apuka, általában vasgolyókat macerál. Céljai vannak. efg bejegyzései

3 responses to “Esettanulmány

  • Juci RKC

    “ennyi sok rengeteg ponttal klienst én golyó közelébe nem engedek, de még az ágyban fekvést is csak pontos, meghatározott rend szerint engedélyezném”

    LOL 😀 😀 😀

    Azt nem értem én csak, hogy miért várt a Zelvtárs mostanáig ezzel a méricskével? Már régesrég meg kellett volna tenni. Hát nem? DE.

    De lényeg, hogy végre megvan a bűnös. És akkor előre a szimmetrikus kettesekért! Hajrá 🙂

    • efg

      Totális full szimmetrikus kettesekkel ki is egyeznék 🙂
      Bár ha beugrik egy-két hármas, az ugye annyira nem baj?
      Mert hátha 🙂

  • Nagy Laci RKC

    Én is azt mondom,hogy mi a túróért vártál ezzel a méréssel ennyit?
    Na de mindegy,a lényeg,hogy megvan a bűnös!
    Rajtam is megcsináltuk a mérést Gabival és nálam is a lábemelés a gatya!:-)
    A bal 1,jobb 2 !
    Korrekció,és már ott hirtelen 2 és 3 lett!
    Úgyhogy fel a fejjel!Neked is jobb lesz!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: