Miért van az, hogy ha csak úgy, a mozgás kedvéért, meg gyakorlásképp gurulászik az ember fia, tök szép, pontos, precíz, sőt, megkockáztatom, hogy szép, tök jó átmenetek, fántásztikhus megoldások meg minden, de ahogy bekapcsolom a kamerát, hogy na, akkor ezt most felvesszük, kezdődik a bénázás, elfelejtem félúton, mit is akartam, meg ilyenek?
Legalább így lett ma 3×1 óra PM gyakorlás, rendesen le is izzadtam a dologban (háromszor).
Az élet szépségéhez tartozik, hogy délután 5kor vettem észre, hogy lejárt a személyim. Még júniusban… Tiszta mázli, hogy 6ig van okmányiroda.
